A Facebook zsugorítja a világot [SI]

A világon minden ember ismer minden embert, legfejlebb 5 áttételen keresztül. Vagyis eljuthatsz az amerikai elnökig egy ismerősöd ismerőse barátjának a haverjának a cimboráján át, mert ő már ismeri magát Barack Obamát. A teóriát az öreg Karinthy Frigyes állította föl, de egy Stanley Milgram nevű pszichológus be is bizonyította. A Facebook pedig most bebuktatta.

A közösségi oldal és a Milánói Egyetem közös projektet indított és kiderült, hogy az eddigi, maximum hat emberes kapcsolati lánc rövidebb – vagyis a kisebb lett a világfalu. A kísérletben arra kértek egy rakás felhasználót, hogy próbáljanak célba juttatni egy levelet egy tetszőleges másik facebook tagnak. A levél célbaéréséhez az esetek 92 százalékában már négy áttétel is elég volt. A kísérlet egyébként hónapokig tartott, így az is látszik, hogy a világ az idő múlásával egyre kisebb lesz, mert az ismerősök száma növekszik a közösségi oldalon az egyes felhasználóknál, így nagyobb eséllyel rövidül a kapcsolódások útja is.A hat áttételes ismeretségnek az egyik legjobb demonstrálója a színészekre vonatkozó Kevin Bacon-számot megmutató Oracle of Bacon oldal. Próbáld ki, és teljesen világos lesz miről beszéltünk eddig.
Amúgy tudományos oldalról Erdős Pál kiváló matematikusunknak van saját kapcsolati száma még.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.

Pályázati felhívás: Jogod van informálódni, de a véleményed nem számít. A képességeidet szabadon használhatod, de csak miután elmúltál 18. A törvény szerint egyenlő vagy, de csak a többi gyerekkel. Nagy kegyesen megengedik neked, hogy a felnőttek körül téblábolj, de kényelmesebb nélküled. Pedig állítólag te vagy a jövő.