A legjobb budapesti gimik listája

Budapesten a Fazekas az első, a Szent István a második, az Apáczai a harmadik. A rangsort a Quattrocento Kiadó állította össze nagyrészt a tanulmányi eredményeket figyelembe véve. Ezen kívül vizsgálták még a tanulmányi szolgáltatásokat, tehát például azt, hogy milyen a termek felszereltsége, vagy hány könyv jut egy diákra az iskolai könyvtárban, illetve megnézték az úgynevezett kényelmi szolgáltatásokat vagyis, hogy meg lehet közelíteni a sulit, van-e ott sportolási lehetőség, vagy talál-e a diák szabadon használható számítógépet az iskolában.

A teljes rangsor:

Helyezés (csak a budapesti középiskolák rangsora) Középiskola neve
1. Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
2. Szent István Gimnázium
3. ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium
4. ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola
5. ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium
6. Eötvös József Gimnázium
7. Városmajori Gimnázium
8. Piarista Gimnázium
9. Kempelen Farkas Gimnázium
10. Veres Péter Gimnázium

 

Egy másik besorolás alapján, amit a Köznevelés című szaklap csinált, az ELTE Radnóti Miklós Gimnáziuma, a Fazekas Mihály Gimnázium és az Eötvös József Gimnázium került fel a dobogóra, a szakközépiskolák közül a pedig a budapesti Puskás Tivadar Technikum, a váci Boronkay György Középiskola és a Károlyi Mihály Szakközépiskola érte el a legjobb eredményt.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé)

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Pályázati felhívás: Jogod van informálódni, de a véleményed nem számít. A képességeidet szabadon használhatod, de csak miután elmúltál 18. A törvény szerint egyenlő vagy, de csak a többi gyerekkel. Nagy kegyesen megengedik neked, hogy a felnőttek körül téblábolj, de kényelmesebb nélküled. Pedig állítólag te vagy a jövő.