A leszokás fejleszti az agyat is

Kiderült: nem csak azért érdemes letenni a cigit, mert ezzel csökken a tüdőrák és egy sereg már mellékhatás kockázata, de azért is, mert ezzel az agyunk bizonyos területét is megerősítjük.

Dublini kutatók jöttek rá, hogy a dohányzásról leszokott emberekben aktívabbak az akaraterőért felelős agyterületek. Az eredményt egy úgynevezett funkcionális mágneses rezonancivizsgálat mutatta ki, amely képet alkot arról, az agy mely része aktvizálódik éppen.

Dohányzó, a dohányzásról legalább egy éve leszokott, illetve sohasem dohányzó emberek agyműködését hasonlították össze, miközben az önuralmat, illetve a figyelem összpontosítását tesztelő feladatokat végeztetettek velük.

A kutatók azt találták, hogy a dohányzásról leszokott résztvevőkben a másik két csoporthoz képest jóval aktívabb voltak a homloklebeny előtti, úgynevezett prefrontális területek, amelyeknek a viselkedés kontrolljában, az önuralomban van szerepe.

Ahhoz viszont nem kell tudományos kísérlet, hogy tudjuk: nagyon nehéz leszokni a dohányzásról. Ha azonban valóban szeretnéd letenni, érdemes az ezzel kapcsolatos honlapokat megkeresni, szakembereket felkeresni.

A komoly dohányosoknak az első három hónapban segíthetnek a gyógyszerek, a nikotintapasz, a nikotinos rágó.

De hasznosak lehetnek az olyan apró trükkök is, mint az, hogy gondold végig jellemzően mikor, milyen helyzetekben gyújtasz rá, és találd ki – már a leszokás előtt – mivel helyettesíted majd a cigit pl. az evés után. Egyébként bizonyítottan sokat segít az is, ha nem egyedül próbáljuk meg letenni a cigit.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé)

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Pályázati felhívás: Jogod van informálódni, de a véleményed nem számít. A képességeidet szabadon használhatod, de csak miután elmúltál 18. A törvény szerint egyenlő vagy, de csak a többi gyerekkel. Nagy kegyesen megengedik neked, hogy a felnőttek körül téblábolj, de kényelmesebb nélküled. Pedig állítólag te vagy a jövő.