Indul a 19. Országos Diákfilmszemle

A Ház a Réten Kulturális Egyesület, az Aranytíz Kultúrház és a POLIFILM Műhely Alapítvány tizenkilencedik alkalommal rendezi meg a filmmel és videóval foglalkozó ifjú alkotók részére az Országos Diákfilmszemlét.   

Idén öt kategóriában lehetett jelentkezni (általános iskolás, középiskolás, fiatal filmes, szignálfilmpályázat, műemlék és ember pozitív viszonya). Az augusztus 1-ig benevezett pályázatok közül a 20 percnél rövidebb alkotások előzsűrizés nélkül kerültek be a Szemle programjába, míg a 20 percnél hosszabb alkotások előzsűrizésen vesznek részt.

A versenyfilmeket augusztus 21. és 26. között nézhetitek meg az Aranytíz Kultúrházban, de azokat az alkotásokat is levetítik, amiket a zsűri nem rakott versenyprogramba. Ezeket  információs vetítéseken mutatják be a szervezők. A filmek után pedig minden nap nyilvános konzultációt tartanak a szakmai zsűri vezetésével az alkotók és az érdeklődők számára.

Az arra érdemes alkotásokat a zsűri véleménye alapján természetesen díjazzák is. A 19.Országos Diákfilmszemle díjnyertes filmjeinek vetítése pedig augusztus 27-én, 16 órai kezdettel zajlik a Tabán moziban. A belépés ide is ingyenes. Részletes program a teljes Szemléről hamarosan itt.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé)

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Pályázati felhívás: Jogod van informálódni, de a véleményed nem számít. A képességeidet szabadon használhatod, de csak miután elmúltál 18. A törvény szerint egyenlő vagy, de csak a többi gyerekkel. Nagy kegyesen megengedik neked, hogy a felnőttek körül téblábolj, de kényelmesebb nélküled. Pedig állítólag te vagy a jövő.