A kezdeményezéshez egy rakás amerikai celeb is csatlakozott. Oprah Winfrey és a szellemi vezetőként ismert Deepak Chopra az elsők között csápoltak, hogy részt vegyenek az alapítvány körüli felhajtásban. Egyébként az amerikai kormány is támogatja az ötletet – a bejelentésen az ottani egészségügyi és szociális miniszter is részt vett.
Gaga a Harvadon több mint ezer diák és meghívott vendég előtt fejtette ki, hogy miért is alapította meg a Born This Wayt. Ebben az is nyilván ösztönözte, hogy mikor csúnya kamasz volt, őt is zaklatták a többiek, de az alapítvány nevével megegyező albuma után rengeteg levelet is kapott. Állítólag ezek mind arról szóltak, hogy nagyobb toleranciát és megértést szeretnének a rajongói az emberek között a világban.
Az alapítványt Gaga édesanyja, Cynthia Germanotta vezeti. Az énekesnő szerint ő inspirálta az alapítvány elindítására. „Mindig hitt bennem. Mindig a támaszom volt, és ő késztetett arra, hogy ezt a családi és támogató érzést továbbadjam a világnak” – mondta Lady Gaga.



