Talpra magyar – reggel a Petőfi Rádióval címmel megújul a reggeli zenés ébresztő. A jó hosszú címet sokszor mondogathatja majd a műsorvezető Buda Márton minden hétköznap reggel hat és tíz között. A napi aktualitások mellett a pop-rock világ legfrissebb híreit és sok-sok nagyon zenét adnak majd. Maguk a hallgatók is szerepet kapnak az adásban. A műsorban félóránként rövid hírek, időjárás, közlekedési infók, illetve fél hétkor egy negyedórás hírösszefoglaló is helyet kap.
Egész úton – hazafelé a Petőfi Rádióval. Ez a másik hosszú cím már a délutáni „hazakísérő” műsort takarja hétköznap négy és hét óra között, illetve vasárnaponként délután egytől nyolcig. A Frankó Roni és Lovász László műsorvezető páros a legjobb petőfis zenékkel, rövid, pergő párbeszédekkel és friss információkkal –aktualitásokkal, zenei érdekességekkel, interjúkkal és kísérletező rádiós produkciókkal (még akár mini-hangjátékkal is) – szórakoztatja a hallgatókat.
Megmarad a Kultúrfitnesz, amely este hét és tíz óra között Horváth Gergellyel jelentkezik, de lesz slágerlista Ej, mi a COOL? címmel szombaton délutánonként. Vasárnap este pedig új, még ismeretlen magyar zenéket mutat be a Vadonat című műsor.



