Miért is szeretjük a Facebookot? [SI]

Vannak fanyalgók, akik szerint 2020-ra már csak a lúzerek postolnak a Facen, de most még sokan szinte függenek a közösségi oldalaktól. Annyira, hogy még az agyuk is fontos dologként kezeli a jelenlétet. Pedig a szakértők szerint nem érdemes túl komolyan venni az oldalt, mert csak a hangulatunk lesz rosszabb tőle.

Egy vadiúj kutatás most azt próbálta kideríteni, miért szeretjük a Facebookot, vagyis van milliónyi felhasználója az oldalnak, miért nyitjuk meg az elsők között a profilunkat, amint csatlakozunk az internethez. Erre a kézenfekvő válasz az: a közösségi oldal segít kapcsolatot tartani, megosztani az élményeinket, érzelmeinket. Csakhogy a Connecticuti Egyetem és a Michigani Állami Egyetem tudósai szerint nem az a fő vonzerő.

A kutatás kiderítette, hogy a szórakozni járnak a Facere, itt töltik el az idejük nagy részét, és innen tájékozódnak. Kicsit leegyszerűsítve: azért Faceezünk, hogy ne unatkozzunk. Ehhez képest az önkifejezés, a kapcsolattartás, az közösséghez tartozás nem is számít.

Igaz, a bölcs kutatók azt is hozzátették, kivételek, mint mindenütt, itt is vannak.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé)

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Pályázati felhívás: Jogod van informálódni, de a véleményed nem számít. A képességeidet szabadon használhatod, de csak miután elmúltál 18. A törvény szerint egyenlő vagy, de csak a többi gyerekkel. Nagy kegyesen megengedik neked, hogy a felnőttek körül téblábolj, de kényelmesebb nélküled. Pedig állítólag te vagy a jövő.