Nem jó buli a rasszizmus

Közösség elleni erőszak. Tudod mit jelent? És azt, hogy akár börtönbe is kerülhetsz érte? Pedig lehet, hogy az egész csak egy jó bulinak indul. Csak egy kicsit kötekedtek a „cigányokkal”, vagy a „négerekkel”, piagőzös fejjel. Összeverekedtek; talán nem is te kezdted, te csak egy haver védelmére kelsz, hiszen az nem lehet, hogy bántsanak egy fehér embert. Aztán, mire kijózanodsz, már egy rendőrségi cellában csücsülsz, nem sokkal később pedig valaki börtönbe akar dugni, „közösségi elleni erőszak miatt”.

Úgy, ahogy azt a hat fiatal srácot, akik magukat szkinhed csoporthoz tartozónak vallották, és akik nigériai állampolgárokkal „keveredtek szóváltásba”. A vita persze elfajult, előkerült boxerrel és gázspray is. Így végül a tárgyaláson a hivatalosan „fiatalkorúnak” nevezett tizenévesek mindegyikére „szabadságvesztés büntetés kiszabását” kérte az ügyészség.

Még, ha végül „felfüggesztettre” módosítják a büntetést, vagyis nem mennek börtönbe de cserébe éveken keresztül jól kell viselniük magukat, még egy papír zsebkendőt sem dobhatnak el az utcán, tehát ha végül egy napot sem kell rács mögött tölteniük, az ítélet akkor is tönkreteheti az életüket. Nehezebben kapnak majd munkát, megbélyegzettek lesznek. Ha pedig a legrosszabb forgatókönyv érvényesül, és valóban le kell ülniük a büntetést, akkor csak próbáld meg elképzelni, hogy fogadja a „cigányverőket” a többi elítélt.

Érdemes tehát elgondolkodni azon, megéri-e egy ilyen buli a következményeket. Arról végképp nem is beszélve, hogy vajon szabad-e olyan címkéket kiosztani, amivel egy egész népcsoportot bélyegzel meg. Mert, amíg te a koszos, büdös jelzőket használod vadidegenekre, csak azért, mert más a bőrük színe, könnyen lehet, hogy ő a szemét „rasszistának”, illetve a mocskos börtöntölteléknek nevez majd téged.

Ráadásul ő ezt a tényekre támaszkodva, teljesen jogosan vágja majd a fejedhez.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé)

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Pályázati felhívás: Jogod van informálódni, de a véleményed nem számít. A képességeidet szabadon használhatod, de csak miután elmúltál 18. A törvény szerint egyenlő vagy, de csak a többi gyerekkel. Nagy kegyesen megengedik neked, hogy a felnőttek körül téblábolj, de kényelmesebb nélküled. Pedig állítólag te vagy a jövő.