Szakadnánk a netről [VIDEO]

A mai amerikai tinédzserek a digitális bennszülött mintapéldányai. Szinte netbe dugva születnek. Mindenhol van elérés, mindenhol van mobilnet, a hozzáférés megfizethető – gyakorlatilag kikerülhetetlen, hogy valaki ne találkozzon az online élettel már igen fiatalon.

A 13 év fölöttiek háromnegyedének van már profilja közösségi oldalon, annak ellenére ugye, hogy ez tilos. Ráadásul az elmúlt egy két évben ugrott meg ez a mutató, úgyhogy a következő generációt már le sem lehet vakarni majd a netről, gondolhatnánk. De nem így van.

Egy amerikai tanulmány szerint - amiből a fönti adatok is származnak – kiderül, hogy annak ellenére, hogy a legtöbb tinédzser nem is tudja elképzelni az életét csupán offline üzemmódban, szinte keresi az offline töltött időt. A net nem húzza be, nem szíjazza a fotelhoz, nem kockítja meg teljesen. Sőt, nem is hülyíti igazán.

A nagy félelmek, hogy az internet majd lebutítja a következő generációt, nem akarnak beigazolódni. A digitális bennszülött szöveges tartalmat állít elő. Soha ennyi szöveg nem született tizenévesek kezéből, mint kétezer után. Persze ezek nem mind Jókai-kötetek, de a net ráveszi az embert az írásra.

Soha nem volt még ilyen közösségi élménye a tizenéveseknek, mint manapság. Persze ennek a hátulütője, hogy aki kimarad, az előbb utóbb nem létezik. Az offline csevegések bevezető témája a nemrég posztolt cucc, és nem a múltkori találkozás folytatása. Akinek nincs online jelenléte, az kiesik.

És nem azért mert csak cseten lehet elérni a digi bennszülötteket. Az amerikai, alaposan behálózott kölykök ugyanúgy vágyják a személyes találkozást, a face-to-face beszélgetéseket, mint az ötvenes évek kölykei. Sőt, megjelentek az első olyan fecskék is, akik fölismerték, hogy akármilyen frankó is hálózatban lenni, függnek a gépeiktől. Mobiltól, tablettől, notebooktól, asztali géptől – mindegy csak lájkolni lehessen vele.

A lájkolásról, meg a Facebook-hatásról az is kiderült, hogy a mai kor gyerekei nem depisek, nem befelé fordulók. Persze rengeteg szar dolog jön velük szembe a neten, megy a rasszista, homofób meg szexista duma, mégis pozitívabbak mint a korábbi korok tinédzserei. Ja és kevésbé depisek.

A digitális bennszülöttek fölismerik, hogy vannak veszélyei az online kegyetlenkedésnek, ügyesen ki is tudnak térni előle, képesek megvédeni magukat. Beleszülettek valamibe, amit ösztönösen használnak – nyilván jobban mint azok, akik kívülről hurrognak és veszélyt szimatolnak.

A nagy félelmek megbuktak. A net terjedését sem megállítani, sem kontrollálni nem lehetett. Azok akik féltek tőle, ma már szintén blogokban nyavajogják ki magukat. Az idősek kénytelenek belátni, hogy nem szippantotta be az új generációt az a “rengeteg pedofil”, nem alázta meg őket egy “internetes csaló” és még mindig találkozni lehet fiatalokkal a való világban. Offline.

Mert nyilván van élet net nélkül, sőt magához az élet kialakulásához sem nagyon kell a net. Azt csak biológiailag lehet megoldani. De egy nyitott és kevésbé depressziós társadalomban, erre is sokkal több esély van. A digitális bennszülöttek félve várt világa pedig pont ilyennek tűnik.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé)

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Pályázati felhívás: Jogod van informálódni, de a véleményed nem számít. A képességeidet szabadon használhatod, de csak miután elmúltál 18. A törvény szerint egyenlő vagy, de csak a többi gyerekkel. Nagy kegyesen megengedik neked, hogy a felnőttek körül téblábolj, de kényelmesebb nélküled. Pedig állítólag te vagy a jövő.